Nem kilincselek többé a szeretetért

Mostanában volt egy érzelmi mélypontom. Egy konkrét helyzet rádöbbentett, hogy tele vagyok hiányokkal, betöltetlen érzelmi és kapcsolati szükségletekkel, amelyeket még csak megfogalmazni sem tudok rendesen. Szeretetre, megértésre, a lényem teljes elfogadására vágyom, és úgy érzem, hiába vagyok körülvéve emberekkel, ezt a vágyamat mégsem tölti be senki. Épp tomboltak bennem ezek…

Szerelemnaptár – romantikus ellenőrzés a párkapcsolatban

Az a véleményem, hogy ahogyan egy munka tervezés, előkészítés, megvalósítás és ellenőrzés fázisaiból áll, ugyanígy kell ennek lennie egy párkapcsolatban is. A férjemmel elég sokat készültünk a házasságunkra. (Részben azért is, mert baromira be voltam sózva, hogy nem tudom, hogy kell jól csinálni.) Elolvastunk több könyvet, voltunk egy pároknak szóló…