Újabb két év telt el, amióta utoljára ilyen bejegyzést írtam. Sok minden történt azóta. Különösen az elmúlt év volt mozgalmas, többek között azért, mert megszületett a második kisfiúnk.
Két évvel ezelőtt nagyon nehéz volt. Az első gyermek születése utáni „egyensúlyvesztés” sokkolt minket. Nem számítottunk rá, legalábbis nem így. Ez volt az első próba.
És mi kiálltuk! 🙂 Sőt, nem csak hogy kiálltuk, de erősebbek lettünk.
Levente születésére készülve már előre izgultam. Féltem a gyermekágyas időszaktól emlékezve, hogy milyen volt Salamonnal. Féltem attól, hogy a házasságunk ismét próba elé kerül, hogy megint nehéz lesz. De nem ez történt.
Amikor Levente újszülött volt, nagyon boldog voltam. Olyan jó volt a sok ismerős érzés, olyan jó volt újra egy újszülöttel. Talán ez volt a legmeglepőbb, hiszen mindenre számítottam, csak arra nem, hogy élvezni fogom az első heteket.
Készülve a nehéz időszakra, sokat beszélgettünk Zolival. Beszéltünk arról, hogy hogyan éreztünk legutóbb, mi volt nehéz. Voltak kibeszéletlen dolgok, amiket kibeszéltünk és megpróbáltunk megoldásokat keresni az előttünk álló időre.
És képzeljétek, működött! 🙂 Összehasonlíthatatlan a jelen helyzetünk a két évvel ezelőttivel. Nagy öröm érezni, hogy egy közösen megküzdött nehéz helyzet tényleg erősebbé tesz, és másodszorra már nem olyan nehéz. Nagyon sokat tanultunk ez alatt a két év alatt, nagyon sokat épültünk és sokat erősödtünk.
Rendkívül hálás vagyok Istennek a házasságomért, és azért, hogy minden nap megtart bennünket egymásnak. Csodálom azt, ahogy ezt az egészet megalkotta, csodálom az Ő szeretetét és leleményét.