Itt nem lehet megélni

Ha ma Magyarországon valaki megélhetésről beszél, kikerülhetetlen, hogy a politika szóba ne kerüljön. Én most megpróbálom a lehetetlent. Kérlek titeket, hogy legyetek jóhiszeműek és higgyétek el, hogy nem politizálok. A politikánál magasabb összefüggésekről van szó.

Állandó téma. Hogy itt nem lehet megélni.

Áprilisban megjelent egy 22 éves lány posztja a facebookon arról, hogy nemsoká végző óvodapedagógus hallgatóként nincs jövőképe, és nem tudja kispórolni magának egy kávéfőző árát.

Egy anyuka azt írta le egy posztban, hogy értelmiségiként hogyan sakkozza ki hónap végén, hogy mit egyenek a gyerekei, mert addigra alig marad a fizetésükből.

Egy másik anyuka a blogján elmesélte, hogy miután kiköltöztek Németországba, a férje első fizetéséből tele vásárolták a hűtőt és ő elsírta magát, olyan régen nem történt meg, hogy a hűtőjük tele lett volna.

Itt nem lehet megélni. Vagy ha lehet is, azt csak olyan színvonalon, amiből nem kérünk. Mindenkinek van olyan ismerőse, családtagja, aki külföldre költözött a jobb élet reményében. De aki itthon van, többnyire az sem elégedett. Csak nincs mersze, szíve, lehetősége elmenni.

Nagyon régóta rágódom már ezen. Mi kell az élethez? Mi kell ahhoz, hogy valahol meg lehessen élni? Mi kell ahhoz, hogy elégedett legyek? Kihez mérem magam?

Mi itt, Magyarországon többségében jólétben élünk. A lakásaink összkomfortosak, ételünk több van, mint amennyire szükségünk van (ha nem így lenne, nem küzdenénk annyian túlsúllyal és nem dobnánk ki annyi élelmiszert naponta), több ruhánk van, mint amennyire feltétlenül szükségünk lenne, körbe vagyunk véve a szórakoztatásunkra hivatott tárgyakkal, luxuscikkeket vásárolunk nap mind nap, iskolába, sőt! egyetemre járhatunk ingyen, kényelmi szolgáltatásokat veszünk igénybe, nyaralni járunk, a gyerekeinknek annyi játéka van, hogy nem is tudjuk hová rakni őket, a legapróbb kellemetlenségre is gyógyszereket vásárolunk, és még sorolhatnám…

És mindezekre azt mondjuk, hogy ez jár. Ez az alap. Ennyi kell. Nehogy már ne engedhessem meg magamnak, hogy fodrászhoz menjek! Nehogy már ne vehessek meg magamnak néhány új ruhadarabot minden szezonban! Belegondoltál már, hogy a csoki, kávé, alkoholos italok, egzotikus gyümölcsök, finom kozmetikumok valójában luxuscikkek…? Naponta fogyasztasz olyasmit, ami egyébként luxus.

Mihez mérjük magunkat? Persze, van a világon olyan hely, ahol még nagyobb jólét van. Van a világon olyan hely, ahol egy átlag család hozzánk képest klasszisokkal magasabb színvonalon él. Talán nincs is messze. Akkor ehhez kell mérni magunkat?

Ha elmondod egy nyugat-európainak, hogy mennyit keresel, nem hiszi el. Te pedig azt nem hiszed el, hogy van olyan család a Földön, ahol a tízéves gyerek adósrabszolgaként dolgozik, mert a család az alapvető megélhetésre felvett kölcsönt nem tudja visszafizetni… Mihez méred magad?

„De hát én csak azt akarom…”, „Nekem csak annyi kellene…” Mennyi? Mennyi az a „csak annyi”?

És miért olyan fontos ez? Azért, mert családok szakadnak szét azon a „csak annyin”, ami még kellene. Azért, mert nagyszülőknek ezer kilómétereket kell utazniuk, ha látni akarják az unokájukat. Azért, mert gyerekek nem születnek meg a „csak annyi” miatt. Azért, mert gyerekek a szüleik valódi jelenléte nélkül nőnek fel. Azért, mert majdnem minden felnőtt ember átesik egyszer a burn-out-szindrómán. Azért, mert házasságok mennek tönkre. Azért, mert lassan ott tartunk, hogy a nyolcvanévesnek is még dolgoznia kell, hogy valahogy fennmaradjon a rendszer.

Mert „nekem csak annyi kellene…” Mennyi? Nem lehetséges, hogy már most bőven elég van? Csak egyszer ülj le és gondold végig, hogy valójában mire van szükséged az élethez. És aztán gondold végig, hogy mid van.

Igen, vannak problémák Magyarországon, amiket jó lenne megoldani. Ami nehézséget okoz, ami keserűséggel tölt el. Ami máshol jobb. De nem igaz, hogy itt nem lehet élni.

Sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. 

(Lukács 10, 42.)

Én hiszem azt, hogy a megelégedés nem függ számoktól, nettó keresettől, GDP-től. Milyen jó lenne, ha valóban fel tudnánk szabadulni a „kell” nyomása alól! Ha őszinte megelégedéssel nézhetnénk arra, amink van… És hálásak lennénk Istennek, akik gondoskodik rólunk. Mert Ő az, aki minden szükségünket betölti. Bárhol is élünk.

2 Comments

  1. Huszár Erzsébet

    Jó dolog az Isten félelem megelégedéssel – írja Pál apostol, és ez kétezer éve igaz! Ha számba veszem mennyi mindennel áld Isten – megváltotta életemet az örök haláltól, s kegyelmében hordozz – akkor a hála és nem a panasz fakad fel a szívemből. “Csak” ehhez először el kell fogadni a felém nyújtott kegyelmet, s változik a látószög. 😇

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.