Személyes vallomás a házasság hetére 2018

 

 

Legutóbb két éve írtam ilyet. Akkor öt hónapja voltunk házasok, most öt hónapja vagyunk szülők. (Igen, Salamonunk a házassági évfordulónkon született. Kis cuki :)) Úgy gondoltam, most is leírom, hogy mit érzek jelenleg a házasságunkkal kapcsolatban – ha már házasság hete van.

 

Tudtam, mert mondták, hogy egy gyermek születése rizikófaktor egy házasságra nézve. Általában nem erősít meg egy kapcsolatot, legalábbis nem magától. Mégis meglepődtem, amikor az első hetekben azt tapasztaltam, hogy itt valami megváltozott. Egyszer csak elkezdtem egész lényemmel egy kis emberkére koncentrálni, és emellett Zoli kissé perifériára került. Minden érintésemet és gyengédségemet Salamon kapta, és nekem fel sem tűnt, hogy milyen régóta meg sem öleltem Zolit. Amikor esténként hazaért, és nagyon fáradt voltam és csak arra vágytam, hogy végre vegye egy kicsit ki a kezemből a gyereket, hogy legyen szabad 10 percem és elmehessek fürdeni. Egyik este aztán csendesen megkérdezte tőlem: „Szeretsz?” Fájt a kérdés. Szerettem volna azt mondani, hogy igen, szeretlek, csak a szeretetem nagy részét nap közben Salamonra fordítom, és nap végére nem sok marad… Aztán eszembe jutott, hogy ennek nem kellene így lennie. Hiába a fáradtság, hiába a hormonváltozások, ő mégiscsak a házastársam, az első ember az életemben. Meg voltam ijedve a szitutól. „Hát ilyen az, amikor nem megy magától” – gondoltam, és mérges voltam, hogy nem elég a babával vesződni, még a házasság-gondozásra is oda kell figyelnem.

 

Aztán rájöttünk, hogy egyáltalán nem kell nagy dolgokat tenni. Elég egy kicsit odafigyelni. Elég tudni, hogy ez most nehezített terep és ezért tudatosan apró dolgokat tenni a másikért. Vettem csokit és gyümiket, és este csináltunk egy csokifondüt. Amikor Zoli hazaért, felöltöztettük Salkót, hordozókendőbe tettük és elmentünk sétálni egy órát. Együtt olvastunk áhítatoskönyvet este és beszélgettünk róla. Előbbre hoztuk egy órával az esti rutint, hogy utána legyen időnk egymásra. Leadtuk Salkót két-három órára a nagyszülőknek, míg mi uszodába mentünk, vagy moziba. Az anyósülésre ültem a kocsiban ahelyett, hogy Salkó mellé ültem volna, hogy tudjunk beszélgetni útközben. Nem nagy dolgok, és nem is mindennaposak, de mindig érezzük, amikor már újra aktuális egy.

 

Jó érzés, amikor tudatosan dolgozunk a kapcsolatunkon. Szerintem jobb, mint amikor „magától” megy. Legalábbis nekem jobban tetszik. Szeretek azon agyalni, hogy mi legyen a következő páros apróság. Így Salamon jelenléte nem meggyengíti, hanem erősíti a kapcsolatunkat. Új oldalakról ismerjük meg egymást. Új témáink vannak, új eszmecserék, új rálátás a világra. Új küzdelmek, amelyeket együtt kell megharcolni, új feladatok, amelyeket együtt kell teljesíteni. Újra azt éljük meg, hogy a másik a legjobb barátunk, akire támaszkodni lehet.

 

Két évvel ezelőtt ezt írtam: „Végre cselekedhetek! Ez a kedvencem az egészben. (…) Az esküvőnk előtt rengeteget olvastunk, beszélgettünk, gondolkodtunk együtt a házasságról, és hogy mi hogy lesz, mit hogy kell jól csinálni. Az esküvő után ezt éreztem: végre, miénk a pálya! Most lehet végre valójában csinálni azt, amiről eddig csak beszéltünk.” Na hát ez most hatványozottan így van 🙂

 

És még valami van, amire rádöbbentett ez az új helyzet. Hogy az én szeretetem kevés. Az el tud fogyni, ha nem táplálkozik egy más, kiapadhatatlan forrásból. Eddig is tudtam, de most még inkább tapasztalom, hogy az Istennel töltött idő, az Ő szeretetével való feltöltekezés elengedhetetlen ahhoz, hogy Zolit és Salamont jól tudjam szeretni.

 

Elmondhatatlanul hálás vagyok ezért a két pasiért 🙂

Hasonló bejegyzések

Divatos jelszavak a házasságod szolgálatában Megvannak azok a divatos, úton-útfélen hangoztatott jelszavak, facebookra kiposztolt bölcsességek, sikeres emberek szájából elhangzó okosságok? Ahogy egy páros körön a házasságról beszélgettünk, egysz...
Amit nem mondott el nekem senki az első babás hete...   Három hónappal ezelőtt lépett az életünkbe kicsi Salamon. Azóta teljesen átrendeződtek a mindennapjaink, de a kezdeti nehézségek után talán mostanra már megszoktuk egymást. Miután most h...
Gondolatok a pocakomról   Állok a tükör előtt és nézem magam. Furcsa, hogy életemben talán először találom szépnek a testem úgy egészen. Most sem tökéletes, de valahogy mégis szép. Minden a helyén van. A pocakom ...
Nyári várandósság   A nyárhoz való hozzáállásom mindig is ambivalens volt. Vannak dolgok, amiket nagyon szeretek benne, és vannak, amiket nagyon utálok. Köztes megoldás nemigen van... Gyakran megesik, ho...
A teológus és a pszichológus házassága     Az utóbbi években elég sokat olvastam, beszélgettem, előadást hallgattam, vitatkoztam a házasság témakörében. Összegezve minden információt azt vettem észre, hogy az információ...

2 Comments

  1. Horváth Lajosné Vilma néni.

    Öröm könnyek jelentek meg szememben az olvasottak folytán! Így volt, és van az életekben ! Kettő lányunokám most van áldott állapotban. Felhívom figyelmüket erre a szívből jövő írásra !

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.