Három divatos jelszó, amely megmenthetné a házasságodat

Megvannak azok a divatos, úton-útfélen hangoztatott jelszavak, facebookra kiposztolt bölcsességek, sikeres emberek szájából elhangzó okosságok? Ahogy egy páros körön a házasságról beszélgettünk, egyszer csak az jutott eszembe, hogy van néhány olyan sokat hangoztatott mondat, amelyet ha valóban komolyan vennének az emberek, nem lenne annyi házasság és párkapcsolat válságban. Persze lehet, hogy nem minden esetben úgy kell értelmezni, ahogy azt elsőre gondolnád. Ezek közül szedtem össze hármat, amelyek valóban megmenthetnék a házasságodat, ha komolyan vennéd őket!

„A hidak felégetése nem mindig ördögtől való. Megmenthet attól, hogy visszatérj valahová, ahol soha nem is kellett volna lenned.” (random idézet az internetről)

Ha mindig hagysz magad mögött kiskapukat, ha mindig van menekülési útvonal, úgy nem lehet nagy dolgokat tenni. Vannak hidak, amelyeket igenis fel kell égetni. Hány meg hány sikeres ember elmondta, hogy az életének egy pontján mindent hátrahagyott, hogy az álmát megvalósítsa? Nem volt B terv, nem volt menekülőút, bátran beleállt az ismeretlenbe és csinálta. Nos, a házasság ugyanez a kategória. Nincs B terv. Nincs kiskapu. Nincs menekülőút. Ha kimondtad az igent, azzal kimondtál megszámlálhatatlanul sok nemet is, minden és mindenki másra, ami, és aki a házasságoddal nem összeférhető. Másképpen nincs értelme az egésznek. A házasság úgy jó, ha nincs benne „De mi lesz ha…”. Ha ezt meg mered lépni, csak akkor lehet igazán bensőséges és mély kapcsolatot kialakítani. Rizikós? Igen. De csak így van értelme.

„Figyeljenek, hallják? — Carpe — Carpe, Carpe diem, éljetek a mának fiúk. Használjátok ki az életet!” (Holt költők társasága)

Már nem mai jelszó, de még ma is nagyon divatos. Sokszor helytelenül úgy fordítjuk, hogy „Élj a mának!”, pedig a valódi jelentése: „Ragadd meg a napot!” Ragadd meg a lehetőséget, ma van az a nap, amikor adhatsz a másiknak valamit. Ma van az a nap, amikor bocsánatot kérhetsz. Ma van az a nap, amikor leülhettek beszélgetni, amikor elmondhatod a problémádat, amikor megtehetsz valamit a másiknak, amit már régen halogatsz, amikor megköszönhetsz neki valamit, amikor elmondhatod, hogy szereted.  A holnappal nem rendelkezel, sőt igazán a következő pillanattal sem. A Carpe diem nem azt jelenti, hogy a holnappal nem törődve, mindenkin átgázolva, felelőtlenül habzsold az élvezeteket, hanem hogy ragadd meg azt a lehetőséget, amit ez a mai nap, ez a jelen pillanat nyújt. Igen, a házasságodban is. Nincsen „Majd holnap…”! A fenti idézetben ez szerepel: Használd ki az életet. Na de mire? Arra, hogy szeress. Megint csak ennek van értelme.

„Úgy érzed, mintha egy gödörben ülnél, és csak néznéd valahol messze a világot? Vagy automata üzemmódban tekered a mókuskereket anélkül, hogy haladnál bárhova is? Megrémítenek a céljaid, és el se mersz indulni feléjük? Lehet, hogy fogva tart a komfortzónád.” (Farkas Lívia, urban-eve.hu)

Ó, mennyiszer hallottam már! Talán ez a legtöbbet hangoztatott jelszó manapság. A boldogság nagy ellensége a komfortzóna, amibe az ember beleragad és elrobog mellette az élet. Tudtad, hogy létezik kapcsolati komfortzóna? A megszokás. Az újra meg újra kötött forgatókönyv szerint zajló játszmák. Az „én nem kérek bocsánatot”, a „te mindig ezt csinálod”, a leosztott szerepek, a megszokott feladatok, az egymás mellett élés. Az, ha már nem vagyok kíváncsi a másikra. Néha még a kellemes dolgok is a komfortzónába tartoznak, ha a megszokott módon zajlanak. Lehet, hogy nem rossz érzés komfortzónában élni a párkapcsolatot, éppen csak egy idő után kicsit unalmas, hosszú távon pedig romboló. Ha egy kapcsolat a komfortzónában ragadt, sokan tévesen azt gondolják, a kapcsolatból kell kilépni. Pedig csak a saját kis megszokott körünket kéne átlépni. A szeretet sokszor nem egy kényelmes dolog. Az előzékeny szeretet pláne nem az. De kirángatja a párkapcsolatodat a komfortzónából.

A végére pedig még azt szeretném megjegyezni, hogy mindez nem megy emberi erőből. Nekem legalábbis semmiképpen sem. De van egy Mennyei Atyánk, akire nézve lehetünk bátrak felégetni a hidjainkat, és akitől elkérhetjük a szeretetet és az erőt minden naphoz.

Ez is érdekelhet:

  • Randinaptár a tudatos randiszervezéshez
    Randizni kell. Muszáj. Igen, akkor is, ha házas vagy. Természetesen a házastársaddal és nem mással. Párterápiával foglalkozók nem győzik hangsúlyozni, hogy milyen fontos a tudatos, előre tervezett, re...
  • “Még ki sem élted magad”
    Tegnap volt a házassági félévfordulónk, szóval úgy döntöttem, ez alkalomból egy olyan megjegyzésre fogok válaszolni, amit az esküvő előtt és után is elég sokszor hallottam már és mindannyiszor nem tud...
  • Lakva ismerszik meg?
    Nem olyan régen találkoztam egy ismerősömmel, aki feltette az esküvő óta oly gyakran hallott kérdést:- Na, és milyen a házasélet? – Majd sietve hozzátette: - Bár gondolom, nem változott semmi.- Hogyho...
  • Teológus vs pszichológus?
    Az utóbbi években elég sokat olvastam, beszélgettem, előadást hallgattam, vitatkoztam a házasság témakörében. Összegezve minden információt azt vettem észre, hogy az információk körülbelül két nagy cs...
  • Személyes vallomás a házasság hetére 2020
    Újabb két év telt el, amióta utoljára ilyen bejegyzést írtam. Sok minden történt azóta. Különösen az elmúlt év volt mozgalmas, többek között azért, mert megszületett a második kisfiúnk. Két évvel ezel...
  • Randizz otthon!
    Egy korábbi bejegyzésemben említettem már, hogy párterapeuták szerint minden héten egy estét szánnunk kellene a randevúzásra. És ez nem afféle úri mulatság, tényleg kéne. Legalább megpróbálni… Gyerek ...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük