Amit nem mondott el nekem senki az első babás hetekről

 

Három hónappal ezelőtt lépett az életünkbe kicsi Salamon. Azóta teljesen átrendeződtek a mindennapjaink, de a kezdeti nehézségek után talán mostanra már megszoktuk egymást. Miután most hosszú idő után először ragadtam klaviatúrát, gondoltam, hogy összeszedem nektek azokat a dolgokat, amelyeket az elmúlt három hónapban a babás létről tanultam.

 

  1. Mindenki mást mond

De úgy higgyétek el, hogy tényleg mindenki mást mond. A szülészorvos, a csecsemős nővér, a kórházvédőnő, az otthoni védőnő, a gyerekorvos, az anyós, a nagymama, a barátnő… És nem csak jelentéktelen dolgokban tér ám el a véleményük, hanem nagyon fontos kérdésekben is. Szoptatás, fürdetés, lázcsillapítás, altatás, babahordozás, napirend, cumi, játék… Nincs egységes álláspont, az ember lánya meg kapkodja a fejét, hogy akkor most mit is csináljon. A legjobb megoldás kiválasztani egy szakembert, akinek a véleményében 100%-ig megbízol, és rá hallgatni azokban a kérdésekben, ahol teljesen tanácstalan vagy.

 

  1. Meg kell találni a saját megoldásunkat

A szülés előtt egy csomó mindent összeolvastam a babázásról. Voltak szimpatikus dolgok, kevésbé szimpatikusak, aztán a szülés után a fentebb is említett, sok egymásnak ellentmondó tanáccsal együtt egy kibogozhatatlan kuszasággá állt össze. Amikor már kezdtem volna kétségbe esni, hogy képtelenség ennyi infó között jó anyának lenni, akkor mondta nekem a védőnőm azt, hogy végül is úgy kell csinálni, ahogy nekünk jó. Ami jó a babának és nekem, ami működik, az jó. Minden baba és minden anya más, ezért aztán mindenkinek a saját megoldását kell kikísérleteznie.

 

  1. Én is tényező vagyok

Amikor azon vacillálok, hogy mit hogyan kellene csinálni, természetesen az első szempont mindig Salkó. De hamarosan rá kellett jönnöm, hogy az ő érdekében a saját igényeimet is figyelembe kell vennem. Egy olyan megoldás, amitől én kiégett idegroncs leszek, semmiképpen nem szolgálja az ő fejlődését. Csak akkor tudok jó anya lenni, ha magamat is figyelembe veszem, és nem érzem magam rosszul a közös életünkben.

 

  1. Csínján az internettel

Valahol egyszer azt olvastam, hogy a mai anyukák két gyermekorvost fogadnak: egy hús-vér gyermekorvost, és Dr. Google-t. És tényleg. Meg sem tudnám számolni, az első hetekben hány ilyesmi google keresésem volt: „hasfájós baba”, „kéthetes baba állandóan éhes”, „sírós baba”, „újszülött köhögés” és még sorolhatnám. Egy idő után rá kellett jönnöm, hogy ez cseppet sem segít. A legtöbbet a szoptatásra témakörére kerestem rá, és rendszerint az lett a vége, hogy rettenetes anyának éreztem magamat azért, mert nem lóg állandóan mellen a gyerek, majd azért, mert állandóan mellen lóg a gyerek. Bár kivédhetetlen, hogy az első hetek kuszaságában ne olvasgassunk az interneten, mégis a legjobbat akkor tesszük magunkkal, ha nem adunk túl nagy hitelt Dr. Google-nak. Kérdezzük meg a megbízható tanácsadónkat, az internetet meg felejtsük el.

 

  1. A szoptatás szívás

Nekem legalábbis az első hetekben az volt. Ez volt az a dolog, amivel soha nem gondoltam volna, hogy gondom lesz, de volt. Pedig semmi konkrét problémám nem volt: Salamon ügyesen szopizott, tejem is volt, mégis állandóan a szoptatáson problémáztam. Van tej, nincs tej, kell-e fejni, nem kell fejni, milyen időközönként kell szoptatni, miért éhes állandóan a gyerek, tényleg éhes-e, amikor sír, a cumitól tényleg elapad-e a tejem, a mellvédő használatától tényleg elapad-e a tejem, hogy csináljam, hogy ne fájjon, és így tovább és így tovább… Nagyon motivált vagyok a szoptatásban, valószínűleg ezért nem szaladtam már régen a tápszeres dobozért. Megmondom őszintén, hogy utáltam az egészet, de legfőképpen azt, hogy nem megy könnyen. Hogy ennyire gáz vagyok, hogy még szoptatni sem tudok. Körülbelül Salamon hét-nyolc hetes korára sikerült megbarátkoznom az egésszel és elengedni az aggodalmakat. Azóta is vígan szopizik, remélem még jó sokáig.

 

  1. Beszélgetni kell más anyukákkal

A legjobb, amit tehet magával egy friss anyuka, hogy más friss anyukákkal beszélget. Esetleg olyanokkal, akiknek kicsit idősebb a gyerekük. Hihetetlen felszabadító érzés tudni, hogy nem csak én küszködök dolgokkal, hogy mások hogyan oldják meg a nehezebb helyzeteket, vagy csak úgy jó elmondani az aggodalmakat anélkül, hogy „leszakértenének”.

 

  1. Az idő a barátunk

Ezt nagy betűkkel ki kellene függeszteni a hálószoba falára. Hányszor vigasztaltam magam azzal, hogy majd elmúlik! Ami most olyan elviselhetetlennek tűnik, az sem tart örökké. A hasfájás elmúlik, a fájó mellbimbók begyógyulnak, a front elvonul, a növekedési ugráson túl leszünk, a hormonjaim majd helyreállnak, és akármilyen hihetetlen is, egyszer majd átalussza az éjszakát. Idővel minden jobb lesz. Én ügyesebb, gyakorlottabb, bátrabb leszek, és ő is egyre nő, fejlődik, okosodik, ügyesedik. Aztán jönnek új kihívások, amelyek idővel szintén elmúlnak. Így megy ez 🙂

 

No, eddig körülbelül ennyi a nagy bölcsességem. És még valami: mindig van valami új, mindig tanulok. Nagyon hálásak vagyunk Salkóért, gyönyörű kis kincs ő, nagy ajándék Istentől.

Hasonló bejegyzések

Személyes vallomás a házasság hetére 2018     Legutóbb két éve írtam ilyet. Akkor öt hónapja voltunk házasok, most öt hónapja vagyunk szülők. (Igen, Salamonunk a házassági évfordulónkon született. Kis cuki :)) Úgy gondolta...
Gondolatok a pocakomról   Állok a tükör előtt és nézem magam. Furcsa, hogy életemben talán először találom szépnek a testem úgy egészen. Most sem tökéletes, de valahogy mégis szép. Minden a helyén van. A pocakom ...
Nyári várandósság   A nyárhoz való hozzáállásom mindig is ambivalens volt. Vannak dolgok, amiket nagyon szeretek benne, és vannak, amiket nagyon utálok. Köztes megoldás nemigen van... Gyakran megesik, ho...

2 Comments

  1. : ) EZ édes volt! Eszembe jutottak a mi első babás heteink. A szoptatás nálunk sem indult könnyen, nekem végül egy szoptatási tanácsadó segített, a környezetembe mindenki mást mondott…
    Egyetértek, amit az internettel kapcsolatban írtál, olyan nehéz, mikor az ember keresi a válaszokat!
    14 évvel ezelőtt, mikor az első született a Kismama újságot olvastam – nagyon szerettem, akkor még olyan szakemberek írtak benne, akik megbízhatók voltak számomra, most már messze nem olyan a tartalma. Nagyon meg kell válogatni miket olvasunk, az biztos!

    1. nvcsenge

      Hát igen, egészen elképesztő, hogy egyszer csak ránk bíznak egy kicsi életkét, mi meg próbáljuk feltalálni magunkat 😀 De úgy tűnik azért nagyrészt teljesíthető a feladat 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.