Automata keresztyének

 

Az automata keresztyén szereti a kényelmes életet. No, nem feltétlenül a testi kényelmet, inkább a lelkit. Szereti megspórolni magának, hogy valamin rágódni és gondolkodni kelljen. Az automata keresztyén programozva van. Két kis lámpa van az agyában: egy piros és egy zöld. Ha valamit szabad, akkor a lámpa zölden világít, ha valamit tilos, akkor pirosan. Az élete csupa piros és zöld dolgokból áll: bűnökből és nem bűnökből. Éppen ezért az automata keresztyén egész életében szortíroz, de nem a saját feje után megy. Az automata keresztyénnek programozóra van szüksége. Ha valami nem egyértelműen piros vagy zöld, akkor azt valakitől meg kell kérdezni. Erre jó az egyháza, a papja, a lelkésze. Hogy megmondja neki, valami piros-e vagy inkább zöld. A nem egyértelmű választól az automata keresztyén zavarba jön, és addig keres, míg valaki hajlandó egyértelmű választ adni. Az automata keresztyén agyában ugyanis nem létezik harmadik kategória. Nincsen kivétel, nincsen „szürke zóna”. Csak piros van és zöld. Bűn és helyén való dolog.

 

Az automata keresztyén az embereket is szortírozza. Van hitetlen és hívő, bűnben élő és szent. Bűnben él, aki követ el piros dolgokat, szent, akit még soha nem kapott rajta ilyesmin. Egy idő után azonban rájön, hogy nem igazán vannak szentek. Ekkor a szortírozás helyett inkább a sorba rendezésre vált. A sor végén az „utolsó mocskos bűnös” áll, az elején a „feddhetetlen szentéletű” a közbülső helyeket pedig az általa ismert emberek piros és zöld tetteik száma és aránya alapján sorban töltik fel. Természetesen ő maga is ott van valahol a sorban. Lehetőleg minél közelebb a „feddhetetlen szentéletűhöz”, különben a lelki békéje könnyen felborul. Hogy ezt megelőzze, élesen ítélget másokat. Meggyőződése, hogy az igazságot ki kell mondani, és hogy azzal tesz a legjobbat valakivel, ha szembesíti őt a piros dolgaival. Ha nem konkrét embert ítél, akkor úgy általában a világot. Mert a világ piros. Nagyon-nagyon piros.

 

Az automata keresztyén általában szépen él. Jó ember. Példás családi élete van, becsületes munkaerő, aktív tagja az egyházának, és betart minden szabályt. Meggyőződése, hogy ennyi elegendő. Ha azonban az élete során egyszer ellentmondásba keveredik önmagával, a piros és zöld lámpákkal, könnyen előfordulhat, hogy meghasonlik önmagával, hite összedől és elhagyja az egyházát. Pap legyen a talpán, aki ezek után visszamagyarázza őt az egyházba.

 

Talán mindannyiunkban fel-felbukkan néha az automata keresztyén. Kényelmes dolog mindent pirosban és zöldben szemlélni, főleg akkor, ha más emberek megítéléséről van szó.

Úgy érzem, nagyon sok automatikus válasz születik a modern kérdésekre manapság. Eutanázia, abortusz, melegek, cölibátus, fogamzásgátlás, lombikprogram, ezotéria, jóga, meditáció… Egy rakás fontos kérdés és nincs párbeszéd, nincs együtt gondolkodás, nincs empátia, csak piros és zöld lámpák.

 

Azt gondolom, hogy Isten azért ad néha megoldhatatlan kérdéseket az életünkbe, hogy végre kérdezzük már meg Őt is. Végre beszélgessünk kicsit vele is.  Hogy ne a piros és zöld lámpák mentén akarjunk csupán gondolkodni, hanem hagyjuk, hogy Ő mondja meg, hogy személyesen számunkra mi a piros és mi a zöld. Mert előfordulhat, hogy nem az, ami a másiknak.

 

Lezárásként megint csak szeretnék elhatárolódni a relativizmustól. Tisztában vagyok vele, hogy vannak egyértelmű dolgok egy keresztyén ember életében, ahol nem merülhet fel kétség azok helyességét illetően. De vannak nem olyan egyértelmű dolgok is, amelyeket mindenkinek egyénileg kell Istennel „lemeccselni”. Azután pedig hittel és felelősséggel felvállalni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.