Hol vagytok, barátnők?

Körülbelül egy kerek hét erejéig volt szerencsém tagja lenni egy facebook csoportnak. A neve lényegtelen, ami lényeges, hogy háziasszonyokat gyűjtött össze azzal a céllal, hogy megbeszélhessenek dolgokat, tanácsot kérhessenek egymástól, megoszthassanak dolgokat, stb. Azt gondoltam, biztosan olyan hasznos infókat kaphatok a csoportban, amelyek elősegítik, hogy jobb háziasszony legyek, csupa tapasztaltabb nőtől tanulhatok egy s mást. Tévedtem. Eleinte még mosolyogtam, amikor valaki abban kért tanácsot, kell-e az egy éves kislányának értékes húsvéti ajándékot vásárolnia, csak azért, mert többen ezt teszik. Aztán már lefagyott az arcomról a mosoly, amikor megint másvalaki azt kérdezte meg a többiektől, hogy mit tárolnak a kézitáskájukban, ő ugyanis új táskát vett és tanácstalan, mit tegyen át bele a régiből. Amikor pedig egy harmadik asszony a szexuális életéről mesélt el egy részletet és kérte ki a több mint 22 ezer (!) csoporttag véleményét, akkor elszakadt a cérna és kiléptem a csoportból.

Az első reakcióm a döbbenet volt. Aztán jött a szomorúság. Hol van ezeknek a nőknek a férje? Hol van az édesanyja? Vagy ha ezek nincsenek – mert előfordul, hogy nincsenek -, akkor hol vannak a barátnőik? Ennyire egyedül vannak a világban, hogy jelentéktelen, személyes, vagy egyenesen intim kérdésekben 22 ezer idegen véleményét kell kikérniük? Vagy attól érzik értékesnek magukat, hogy más ember kérdéseire válaszolgatnak a csoportban? Ezzel töltik az idejüket?

 

Talán azt gondoljuk, hogy ha barátaid vannak, az kiváltság. Bizonyos szempontból tényleg az. Amikor új városba kerültem, távol otthonról, teljesen egyedül, nagyon vágytam egy barátnőre. Sokakkal jóban voltam, néhányakban csalódnom kellett, de barátnőm nem volt. Több mint egy év után sikerült egy különleges barátságot kötnöm valakivel, és tudom, hogy ez nem az én érdemem volt, hanem ajándék. Mégis, amikor azon keseregtem, hogy miért nincs senki, akihez fordulhatnék, mindig feltettem magamnak a kérdést: rendben van, hogy barátnőt szeretnék magamnak, de van olyan, akinek én barátnője lehetnék? Én mit teszek meg másokért? A jelenlegi kapcsolataimba mennyit fektetek bele? Számíthat rám bárki, ha bajban van? Odalépek én valakihez, ha látom, hogy magányos?

 

Talán egy-egy barátság valójában csak azon múlna, hogy megtegyem a kezdő lépést. Talán azon, hogy felvegyem a régen leejtett szálat. Talán csak egy kis erőfeszítést kellene tennem azért, hogy egy kapcsolatot fönntartsak. Néhány közös élmény, közös téma, egy-egy mélyebb beszélgetés… Vagy inkább megelégszünk a mizuval?

 

Hol vagytok, barátnők? Ti is inkább a facebook előtt ültök? Ti is megelégedtek a felületes cseverészéssel, de a mélységet elzárva tartjátok? Ti is túl sokat csalódtatok, így inkább begubóztok? Titeket is fárasztanak a valós kapcsolatok, könnyebb egy virtuális csoportban tanácsokat osztogatni? A ti barátnőiteknek is az interneten kell tanácsot kérni, mert tőletek nem lehet…?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.