Ki ünnepli az apákat?

 

Pár napja múlt el március 19-e, József napja, a Római Katolikus Egyház által hagyományosan tartott apák napja.

 

Ezzel kapcsolatban elgondolkodtam. Az anyák napja ősi ünnep, már az ókori Görögországban ismerték. Magyarországon 1925 óta ünneplik hivatalosan. Gyerekként már az óvodában megtanítanak bennünket az anyák ünneplésére. Verset tanulunk, ajándékot készítünk, műsort adunk elő és megríkatjuk vele az édesanyánkat. Van bennem némi ellenérzés az anyák napját övező máz és érzelmesség felé, de alapvetően nagyon szép ünnep. Igenis helye van, hogy megünnepeljük édesanyáinkat, és elmondjuk nekik, hogy szeretjük őket. Helye van annak is, hogy felhívjuk a világ figyelmét az anyákra, az anyai hivatásra, amit manapság nem sokra becsülnek. Senki nem kérdőjelezi meg (nagyon helyesen) az anyák ünneplésének létjogosultságát.

 

És mi van az apákkal? Mit jelent ma apának lenni? Azt, hogy kevesebbet kell adóznia és jogosult a CSOK-ra? Hogy nem jó munkaerő, mert nem lehet akármikor ugrasztani? Mi definiálja ma az apát? Beszél ma valaki apai hivatásról? Mi az az “apai hivatás”?

 

Egy apa nem hordja saját testében kilenc hónapon keresztül a gyermekét, aztán nem szüli meg és nem viseli testén egy életen át nyomait a terhességnek, szülésnek és szoptatásnak. Egy apának nem kell feladnia hivatását, amikor apa lesz. Ha valaki otthon marad a gyermek mellett, az nagy valószínűséggel az anya, nem az apa. Egészen úgy tűnik, hogy egy apa számára az élet megy tovább. Ha a szülők elválnak, a gyermekek nagy eséllyel az édesanyánál maradnak, gyermekeit egyedül nevelő apákról nagyon ritkán hallunk. Legtöbb esetben még a családfenntartást sem az apa végzi egyedül, és nem egyszer hallottam ezt anyáktól: „A gyerekeket én nevelem, mert én vagyok velük.” Vannak nők, akik párkapcsolat híján egyedül vállalnak gyermeket – apa nélkül. Mert ez ma már lehetséges. Valójában mi szükség van még manapság apákra? Nem lehet, hogy az apák egyszerűen megbuktak? Az apák, akik abortuszra kényszerítették a párjukat, az apák, akik leléptek, amikor tudomást szereztek a várandósságról, az apák, akik kiszolgáló személyzetként kezelik gyermekeik édesanyját, az apák, akik munkába, alkoholba, hobbikba menekülnek a családjuk elől, az apák, akik félrelépnek, az apák, akik egyszerűen csak lelépnek, az agresszív apák, a gyenge apák, a hiányzó apák, a hétvégi apák, az apák, akik  nem tudtak felnőni ahhoz, hogy jó apák legyenek…

 

Na, pont ezért kellene ünnepelni az apák napját. A valódi apákért. Az apákért, akik örömmel veszik tudomásul, hogy apák lesznek. Az apákért, akik nem zúgolódnak, hogy a várandósságtól kezdve többé senki nem rájuk kíváncsi. Az apákért, akik ott vannak a feleségükkel az első hónapokban is. Az apákért, akik nem változnak második gyerekké, hogy szeretetet csikarjanak ki. Az apákért, akik a munkahelyükön is apák. Az apákért, akik töltenek időt a gyermekeikkel. Az apákért, akik szeretik a gyermekeik édesanyját és hűségesek hozzá. Az apákért, akiknek a családjuk az első. Az apákért, akik korán kelnek, akik elvisznek az iskolába, bevásárolnak, elrohannak a gyógyszertárba, kirándulást szerveznek, biciklit szerelnek, füvet nyírnak, hintát építenek, karácsonyfát állítanak, és akik a legerősebbek a világon. Az elvált apákért, akik nem felejtik el, hogy apák. Az apákért, akik büszkék és felelősségteljesek. Az apákért, akik nevelnek. Az apákért, akik felnőtt gyermekeiknek is bölcs tanácsadóik és jó barátaik maradnak. Az apákért, akik szeretik Istent. Az apákért, akiket nem látunk, mert megbújnak a mindennapokban, mégis pótolhatatlanok.

 

Senki és semmi nem tudja pótolni az apákat. Ezért kellene, hogy ünnepeljük őket és felhívjuk a figyelmet rájuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.