Te+Én #3 – Flört

bench-1603432_1920

 

Sanyinak volt egy gyerekkori jó barátja. Azaz jó barátnéja: Réka. Még általános iskolából ismerték egymást, együtt jártak gimibe, és azóta is összejárogattak megbeszélni, kivel mi történt. Egyik ilyen estén a szokott helyükön üldögéltek a parkban, és Réka új munkahelyéről beszélgettek.

– Eddig nagyon bejön – mondta Réka. – A munkatársaim jó fejek, a hangulat jó, a munka nekem való és a főnök tűrhető. Nagyon bizakodó vagyok a jövőt illetően. Egyedül az a fura, hogy messze van. Egész életemben itt éltem, és most furcsa beilleszkedni egy teljesen új környezetbe.

– Albiban laksz? – kérdezte Sanyi.

– Aha. Jó kis lakást találtam. Egy fiatal pár a tulaj, tök lazák. Van kis kertem is, képzeld.

– Na, akkor még akár veteményezhetnél is.

– Akár – nevetett Réka -, bár nálam még egy fikusz sem él túl… De még az is lehet, hogy megpróbálom. Menő lenne.

– Tényleg jó messzire kerültél. Gábor hogy bírja?

– Nem vészes. Elég friss még ez úgyis. Mondjuk elég szenvedős ez a távkapcsolat-dolog.

– Azt elhiszem. De talán még javatokra is válik az elején egy kis távolság.

– Ezt meg hogy érted?

– Hát úgy, hogy a távolság meg tud erősíteni egy kapcsolatot. Ha meg nem erősíti meg, akkor annak a kapcsolatnak amúgy is mindegy lenne…

– Ez aztán bíztatóan hangzik – mondta Réka kicsit fanyarul -, de lehet, hogy igazad van.

– Nézd a jó oldalát: tőlem is messzire kerültél – mondta Sanyi.

– Hát igen. Ritkábban látjuk egymást, mint eddig, az biztos.

– Mintha eddig olyan sűrűn kerestél volna…

– Hogy én? Te talán felhívtál?

– Én felhívtalak párszor.

– Ja, amikor meghívtál az esküvőtökre.

– Nem csak akkor, ne hülyéskedj…

– Na jó, tényleg nem. Az sem most volt. Mikor is?

– Már két éve. Pontosabban két éve és négy hónapja.

– Húú, de számon tartod. Férfiakra ez nem jellemző…

– Ami fontos, azt megjegyzem.

– Szerencsés nő a feleséged.

– Az ám! Nem is tudod, mennyire!

– Hát… Részletekre szerintem nem vagyok kíváncsi.

– Hmm, pedig tudnék mesélni, hidd el…

– Azt elhiszem. Ebben jó vagy. Ha kaptam volna egy ezrest minden hihetetlen sztorid után, már dúsgazdag lennék.

– Na, halljam! Erre kíváncsi vagyok.

– Például emlékszel arra, amikor azzal cikiztek gimiben, hogy nincs barátnőd, mire megbeszéltük, hogy eljátsszuk, hogy járunk?

– Igen. De ebben semmi nagyotmondás nem volt, ezt megbeszéltük.

– Na igen, de azt már nem beszéltük meg, amit a srácoknak meséltél…

– Mi?! Te tudtál erről?!

– Naná, Gergő mindent elmesélt, mert nem hitt el neked egy szót se. Tőlem kérdezte meg, hogy tényleg úgy van-e.

– És mit mondtál neki?

– Szerinted?

– Lebuktattál?

– Dehogyis. Falaztam neked, mint egy hülye.

– Komolyan? – nevetett Sanyi. – Akkor a srácok azóta is abban a hitben vannak, hogy mi…

– Abban – bólintott Réka. Elhallgattak. Egy kis idő után Sanyi szólalt meg óvatosan.

– Te soha nem gondoltál arra, hogy mi ketten…

– Dehogynem – vágta rá Réka. – Nem is egyszer. Ennél a Gergős esetnél konkrétan azért falaztam neked, mert baromira azt szerettem volna, ha ez az egész igaz lenne.

– De miért nem próbáltuk meg sohasem?

– Nem tudom. Talán mert amikor én akartam volna, akkor te nem akartad, amikor meg te akartad volna, akkor én nem akartam.

– Vagy, mert túl jól ismertük egymást.

– Az is lehet. Mi nem lettünk volna összeillő pár. Barátoknak nagyon jók voltunk, de nem illünk össze. Azt viszont nem tudom, hogy miért nem. Csak érzem, hogy nem.

– Talán mert nem vonzódunk egymáshoz?

Hallgattak.

– Valóban nem…? – kérdezte Réka és Sanyira nézett.

Sanyi hallgatott. Fürkészőn nézte a lány arcát. A lámpafénynél olyan különösen is lágynak hatottak Réka vonásai. Valóban nem…? Mindig ott volt mellette és észre sem vette volna ezeket a szemeket? Ezt a szép ívű szájat? Ezt az illatot? Hát ha régen nem is, most igen. Átfutott az agyán, hogy ha valaki most kívülről látja őket ott a parkban, ahogy ülnek egymás mellett a padon, a félhomályban, egészen közel egymáshoz, és nézik egymást, azt gondolhatja, hogy együtt vannak. Elmosolyodott. Hát akkor hadd higgye, nem igazán számít, kívülről mit hisznek.

És ha most Sára látná kívülről?

Sára tudja, hogy Rékával a kapcsolata csupán baráti, és egyébként is, Sárának is vannak fiúbarátai, tudja milyen ez.

Na igen, de ez a jelenet a parkban kezdett egészen nem baráti lenni.

Réka elfordította a fejét. Aztán visszanézett. Lenézett a combjára, eltűrte a haját, az ajkába harapott.

– Valami szösz van a gallérodon – mondta és egészen közel hajolt Sanyihoz.

“Most akár meg is csókolhatnám” – gondolta Sanyi. – “Miért is ne? Olyan rég ismerem. És még csak azt sem tudom, milyen a csókja…”

– Hűvös van, menjünk – mondta hangosan. Réka bólintott, majd kicsit később hozzátette:

– Pedig szép pillanat volt.

– Valóban az volt – válaszolta Sanyi.

 

***

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.