Te+Én #3 – Flört

Sanyinak volt egy gyerekkori jó barátja. Azaz jó barátnéja: Réka. Még általános iskolából ismerték egymást, együtt jártak gimibe, és azóta is összejárogattak megbeszélni, kivel mi történt. Egyik ilyen estén a szokott helyükön üldögéltek a parkban, és Réka új munkahelyéről beszélgettek.

– Eddig nagyon bejön – mondta Réka. – A munkatársaim jó fejek, a hangulat jó, a munka nekem való és a főnök tűrhető. Nagyon bizakodó vagyok a jövőt illetően. Egyedül az a fura, hogy messze van. Egész életemben itt éltem, és most furcsa beilleszkedni egy teljesen új környezetbe.

– Albiban laksz? – kérdezte Sanyi.

– Aha. Jó kis lakást találtam. Egy fiatal pár a tulaj, tök lazák. Van kis kertem is, képzeld.

– Na, akkor még akár veteményezhetnél is.

– Akár – nevetett Réka -, bár nálam még egy fikusz sem él túl… De még az is lehet, hogy megpróbálom. Menő lenne.

– Tényleg jó messzire kerültél. Gábor hogy bírja?

– Nem vészes. Elég friss még ez úgyis. Mondjuk elég szenvedős ez a távkapcsolat-dolog.

– Azt elhiszem. De talán még javatokra is válik az elején egy kis távolság.

– Ezt meg hogy érted?

– Hát úgy, hogy a távolság meg tud erősíteni egy kapcsolatot. Ha meg nem erősíti meg, akkor annak a kapcsolatnak amúgy is mindegy lenne…

– Ez aztán bíztatóan hangzik – mondta Réka kicsit fanyarul -, de lehet, hogy igazad van.

– Nézd a jó oldalát: tőlem is messzire kerültél – mondta Sanyi.

– Hát igen. Ritkábban látjuk egymást, mint eddig, az biztos.

– Mintha eddig olyan sűrűn kerestél volna…

– Hogy én? Te talán felhívtál?

– Én felhívtalak párszor.

– Ja, amikor meghívtál az esküvőtökre.

– Nem csak akkor, ne hülyéskedj…

– Na jó, tényleg nem. Az sem most volt. Mikor is?

– Már két éve. Pontosabban két éve és négy hónapja.

– Húú, de számon tartod. Férfiakra ez nem jellemző…

– Ami fontos, azt megjegyzem.

– Szerencsés nő a feleséged.

– Az ám! Nem is tudod, mennyire!

– Hát… Részletekre szerintem nem vagyok kíváncsi.

– Hmm, pedig tudnék mesélni, hidd el…

– Azt elhiszem. Ebben jó vagy. Ha kaptam volna egy ezrest minden hihetetlen sztorid után, már dúsgazdag lennék.

– Na, halljam! Erre kíváncsi vagyok.

– Például emlékszel arra, amikor azzal cikiztek gimiben, hogy nincs barátnőd, mire megbeszéltük, hogy eljátsszuk, hogy járunk?

– Igen. De ebben semmi nagyotmondás nem volt, ezt megbeszéltük.

– Na igen, de azt már nem beszéltük meg, amit a srácoknak meséltél…

– Mi?! Te tudtál erről?!

– Naná, Gergő mindent elmesélt, mert nem hitt el neked egy szót se. Tőlem kérdezte meg, hogy tényleg úgy van-e.

– És mit mondtál neki?

– Szerinted?

– Lebuktattál?

– Dehogyis. Falaztam neked, mint egy hülye.

– Komolyan? – nevetett Sanyi. – Akkor a srácok azóta is abban a hitben vannak, hogy mi…

– Abban – bólintott Réka. Elhallgattak. Egy kis idő után Sanyi szólalt meg óvatosan.

– Te soha nem gondoltál arra, hogy mi ketten…

– Dehogynem – vágta rá Réka. – Nem is egyszer. Ennél a Gergős esetnél konkrétan azért falaztam neked, mert baromira azt szerettem volna, ha ez az egész igaz lenne.

– De miért nem próbáltuk meg sohasem?

– Nem tudom. Talán mert amikor én akartam volna, akkor te nem akartad, amikor meg te akartad volna, akkor én nem akartam.

– Vagy, mert túl jól ismertük egymást.

– Az is lehet. Mi nem lettünk volna összeillő pár. Barátoknak nagyon jók voltunk, de nem illünk össze. Azt viszont nem tudom, hogy miért nem. Csak érzem, hogy nem.

– Talán mert nem vonzódunk egymáshoz?

Hallgattak.

– Valóban nem…? – kérdezte Réka és Sanyira nézett.

Sanyi hallgatott. Fürkészőn nézte a lány arcát. A lámpafénynél olyan különösen is lágynak hatottak Réka vonásai. Valóban nem…? Mindig ott volt mellette és észre sem vette volna ezeket a szemeket? Ezt a szép ívű szájat? Ezt az illatot? Hát ha régen nem is, most igen. Átfutott a gondolatain, hogy ha valaki most kívülről látja őket ott a parkban, ahogy ülnek egymás mellett a padon, a félhomályban, egészen közel egymáshoz, és nézik egymást, azt gondolhatja, hogy együtt vannak. Elmosolyodott. Hát akkor hadd higgye, nem igazán számít, kívülről mit hisznek. És ha most Sára látná kívülről?

Réka elfordította a fejét. Aztán visszanézett. Lenézett a combjára, eltűrte a haját, az ajkába harapott.

– Valami szösz van a gallérodon – mondta és egészen közel hajolt Sanyihoz.

– Hűvös van, menjünk – szólalt meg Sanyi egy hosszú csend után. Réka bólintott, majd kicsit később hozzátette:

– Pedig szép pillanat volt.

– Valóban az volt – válaszolta Sanyi.

Ez is érdekelhet:

  • Te+Én #2 – Fogyózunk
    -  Undorítóan nézek ki – állapította meg Sára, amikor este fürdés után a tükörbe nézett.-  Ha ez undorító – motyogta Sanyi fogkefével a szájában, - akkor nekem valami nagy baj van a szépérzékemmel.-  ...
  • Te+Én #1 – Üres a tank
    Sanyi az elmúlt napokban nagyon sokat dolgozott. Egy új projekten munkálkodtak a cégnél és szinte minden estéjét a munkahelyén töltötte. Amikor Sára hazaért, rendszerint elpakolt, elmosogatott, majd n...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük