Lakva ismerszik meg?

photo-1464890100898-a385f744067f

Nem olyan régen találkoztam egy ismerősömmel, aki feltette az esküvő óta oly gyakran hallott kérdést:

– Na, és milyen a házasélet? – Majd sietve hozzátette: – Bár gondolom, nem változott semmi.

– Hogyhogy nem változott semmi? – néztem rá kérdőn, hiszen nagyon is sok minden változott.

– Hát, együtt éltetek előtte is, nem? – kérdezte az ismerős.

– Nem! – vágtam rá nagyon gyorsan, majd nyomatékosításképpen hozzátettem: – Mi nem éltünk együtt előtte.

 

Keresztyén körökben még harcolnak ellene, világi körökben már annyira normális, mint az, hogy egy pár nyilvánosan megfogja egymás kezét. A házasság előtti együttélés. Én mindig is harcos támadója voltam az összebútorozásnak, de most nem arról szeretnék írni, hogy miért vagyok ellene. Egy év távlatából szeretném leírni a saját tapasztalataimat.

 

Az együttélés mellett sok érv elhangozhat. Lehet anyagi oka: két embernek egy lakást fizetni lényegesen gazdaságosabb, mint két külön háztartásban élni egyedül. De amit mégis többször hallottam, amikor erről beszélgettünk, az az, hogy az embert leginkább lakótársként lehet megismerni, ezért nagyon fontos tudni, hogy képes vagyok-e együtt élni a másikkal, mielőtt összeházasodnánk. Nos, mi nem éltünk együtt, úgyhogy lássuk a tapasztalatokat!

 

Az első tapasztalatom még az esküvő előttről származik. Azelőtt mindig élesen bíráltam azokat, akik összebútoroztak, mondván, hogy miért nem tudnak akkor már összeházasodni? Mégis mi a különbség? Az esküvőnk előtti hónapokban viszont rájöttem, hogy mi a különbség. Ha Zolival szeptemberben simán csak összeköltözni készültünk volna, azon nem igazán izgattam volna magam. Oké, összehordjuk a cuccainkat egy lakásba, aztán majd lesz, ami lesz. Így viszont, hogy összeházasodni készültünk, újra meg újra meg újra feltettem magamnak a kérdést: Biztos vagy benne? Ugye tudod, hogy ez egy életre szól? Ugye tudod, hogy akármi lesz, ez már így marad? És mindannyiszor azt válaszoltam magamnak: Tudom, és én ezt akarom.

 

A második tapasztalatom közvetlenül esküvő utánról származik, amikor a nászút után hazaértünk és elkezdtük élni a kis életünket. És mennyire jó volt, hogy nem a megszokott életünkbe tértünk vissza, hanem valami teljesen új életformába! A házasság egy másik életforma, onnantól valami új kezdődik, és ezt igen nehéz lett volna megélni, ha az életünk már hónapokkal-évekkel azelőtt olyan lett volna, mint egy házasság.

 

A harmadik tapasztalatom pedig akkorról származik, amikor elkezdtek felbukkanni bizonyos problémák. Eltérő elképzelések, eltérő életritmus, eltérő megszokások, minták, eltérő igények… Nem voltak ezek nagy dolgok, de okoztak kellemetlenségeket. Ha nem lettünk volna már házasok, hanem azért költöztünk volna össze, hogy megtudjuk, tudunk-e a másikkal együtt élni, állandóan feltettem volna magamnak a kérdést: „Ez egy probléma. Akarsz vele hosszútávon együtt élni? El tudod ezt viselni vagy nem? Most még kiléphetsz…” És ezt a hozzáállást feltételeztem volna a másik oldalról is. De mivel már házasok voltunk, inkább ezt kérdeztem magamtól: „Ez egy probléma. Hogyan tudjuk megoldani?” Ha pedig nem tudjuk, akkor el kell fogadni.  A házasság egy olyan védőburkot jelent nekünk a konfliktusok esetén, amiben szabadon kibonthatjuk a problémát és nekiállhatunk megoldani, mert tudjuk, hogy mindkettőnknek egy a célja: hogy boldoggá tegyük egymást és ápoljuk a házasságunkat. Nem az a célunk, hogy méricskéljük egymást, vajon alkalmas-e társnak, mert már társak vagyunk!

 

Mondhatja bárki, hogy csak szerencsénk volt, mert nem derült ki olyasmi a másikról az egy év alatt, ami nagyban megnehezítené az együttélést. Nos, ez szerintem nem szerencse kérdése. Azért nem, mert ha valaki tényleg úgy fordul a másik felé az együttjárás időszakában, hogy meg szeretné ismerni őt, és a célja a házasság, akkor kiszűrhetők a komoly problémák. Ha látom a kedvesem családját, családi mintáit, látom, hogy hogyan bánik pénzzel, hogy osztja be az idejét, mikkel tölti a szabadidejét, stb. akkor azért jó eséllyel következtetni tudok arra, hogy mik lesznek a súrlódási felületek. Mi ezt az esküvő előtt pontosan át is beszéltük (pénzkezelés, háztartás, kinek mi lesz a feladata, kinek mennyi az alvásigénye, ki mennyire rendszerető, stb.), így nagyjából már tudtuk, hogy mire számítsunk és (kevés kivétellel) nem ért minket meglepetés. Na persze, minek erre ennyi időt és energiát szánni, ha ki is lehet próbálni, nem igaz? Ez az a rész, ami már elvi kérdés, és most nem foglalkozom vele. Nekünk fontos volt, hogy ne költözzünk össze esküvő előtt, ezért mindent megtettünk azért, hogy ez működőképes legyen. Úgy gondolom, hogy megérte és nagyon boldog vagyok, hogy így történt.

 

Köszönöm, hogy elolvastad! Ha tetszett, oszd meg másokkal is, szólj hozzá, és nézz vissza legközelebb is! 🙂

2 Comments

  1. Kovács Ilona

    Kedves Csenge!
    Nagyon örülök,hogy rá találtam a blogodra,nagyon szép gondolatok,én már csak a gyermekeimnek tudok ezzel segíteni.Remélem,hogy boldog lessz minden percetek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.