Egy cseppet sem romantikus történet

Volt egyszer egy fiatal férfi. Talpig tisztességes ember: vallásos, törvénytisztelő, becsületes polgár. Volt neki egy kedvese, talpig tiszta lány: vallásos, erkölcsös, erényes fiatal nő. Az esküvőjüket tervezgették, ám egy nap a lány különösen izgatott arccal fogadta a férfit, amikor az elment hozzá.
– Mi baj Kedvesem? Olyan feldúltnak látszol – mondta a férfi, amikor meglátta a lányt.
– Nagyon furcsa dolog történt velem. Furcsa, de csodálatos! – lelkendezett a lány.
– No, mi történt?
A lány elfojtott hangon mondta:
– Engem választott!
– Ki választott téged? – kérdezte kérdőn a férfi.
– Hát, Ő! Isten engem választott! – erősködött a lány.
A férfi gyanúsan méregette menyasszonyát.
– Mégis mire választott, Édesem? – kérdezte.
– Arra, hogy anyja legyek a Megváltónak! Egy angyal jelent meg nekem!
A férfi elmosolyodott. Ezek szerint a lány már közös gyermekeikről álmodozik. Biztosan azt álmodta, hogy valamely gyermeke lesz majd a Megváltó. Milyen kis édes, naiv leányábrándok…
– Nincs kizárva, drága Máriám, de az még a jövő zenéje. Előbb még megesküszünk.
Mária erősen megragadta a férfi karját.
– Nem, József! Nem a jövő zenéje! Hát nem érted?? Egy angyal jelent meg nekem, aki azt mondta, hogy én leszek a Magasságos Fiának édesanyja!
József elkomolyodott.
– A Magasságos Fiának? És mégis mikor?
Mária lesütötte a szemét.
– Kilenc hónap múlva – válaszolta.
József hátrahőkölt.
– Micsoda? – hördült fel – Terhes vagy?!


– Igen, az vagyok, de ne értsd félre! Várj, elmondom előröl! Jaj, ne nézz rám olyan csúnyán, nem tettem semmit, amivel szégyent hozhatnék magamra vagy rád! Hallgass meg, kérlek!
József nyugalmat erőltetett magára. Remélte, hogy kedvese története alapján kiderül majd, az egész nem más, mint egy esküvő előtt álló hajadon lázas képzelgései.
– Jó. Hallgatlak.
Mária leültette Józsefet, maga is leült, majd elmondta töviről hegyire, mi hogyan történt. Az angyali jelenést, hogy az angyal azt mondta neki, fiút fog szülni, hogy ő erre megkérdezte, hogyan lehetséges, és az angyal azt mondta neki, hogy a Szentlélek száll rá. Azt is elmondta, hogy az angyal szavai szerint a gyermek lesz Isten Fia, akit Jézusnak kell nevezni. Általa szabadítja meg Isten a népét.
József csendben végighallgatta, majd mikor Mária végzett a meséléssel, felállt, köszönt és eltávozott.
Hazafelé menet átgondolta az eshetőségeket. Lehet, hogy Mária bolond, legalábbis mindenképpen zavarodott. Talán tényleg látott valamit és az felkavarta. De az is lehet, hogy valóban várandós. Ez esetben viszont nem veheti el. Képtelenség, hogy egy olyan tisztességes családból származó férfi, mint ő, nőül vegyen egy megesett leányt. De Mária…? Hogyan? Kivel? Lehetetlen…
Sokáig nem tudott napirendre térni a dolog fölött, de remélte, hogy az egész csak fantázia.
Egy idő után azonban a napnál is világosabbá vált: nincs szó fantáziáról, Mária bizony valóságosan gyermeket vár.
Ekkor sok tépelődés után döntött magában. Megtehetné, hogy törvény elé állítja. Megtehetné, hogy nyíltan szégyenítse meg őt is, a családját is. Ha őszinték akarunk lenni, sértett büszkeségében meg is fordult a fejében, de szerette Máriát és nem akarta bántani. Elég fájdalom lesz ez neki így is… Elhatározta, hogy titokban adja ki az útját.
Aznap éjjel álmában megjelent az angyal neki is és elmondta, hogy a gyermek valóban Isten Fia, ezért ne bocsássa el a jegyesét, hanem nyugodtan vegye feleségül. Az ő dolga lesz majd, hogy nevelője legyen a gyermeknek, aki majd megszabadítja a népét. Zúgó fejjel és keszekusza gondolatokkal ébredt fel reggel. Cseppet sem könnyebbült meg. Azt már tudta, hogy Mária nem hazudott, és egy pillanatra még a boldogsághoz hasonló érzéseket is felfedezett magában, hogy Isten őket választotta. De aztán gondterhelten temette arcát a kezébe.
– Ó Istenem, nem tudnál mindenkihez angyalt küldeni? – sóhajtott fel – Mindenkihez, akinek csak egy pillanatra is megfordul a fejében a paráznaság gyanúja?
Százával tolultak fel a kérdések az agyában. Mit gondolnak majd róla? Mit gondolnak Máriáról? És mi lesz a gyermekkel? Egy életen át meg lesz bélyegezve? Ki hiszi majd el az angyali jelenés történetét? Ilyet még a világ nem látott, hogy szűz lány teherbe essen… És mi lesz az esküvővel? Így aztán nem lesz nagy ünneplés. Az egész környék a szájára veszi őket, az esküvőre is csak azért jönnek majd el, hogy botránkozva összesúgjanak a hátuk mögött. A sok sötét gondolat között egyszer csak az angyal szavai jutottak eszébe: ” József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát… Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből.”
“Mária biztosan nem kételkedett egy percig sem” – gondolta – “Ez az ártatlan teremtés készségesen és hálásan vállalta, hogy édesanyja lesz a Magasságos Fiának. Nem hagyhatom cserben.”
– Istenem! – imádkozott hangosan – Adj nekem erőt, hogy engedelmes tudjak lenni neked!

***
– Mária, mennünk kell! – sürgette József a feleségét. Ideges volt. Nem elég, hogy a császár összeírást rendelt el, ezt ráadásul pont most kellett elrendelnie. Csak egy fél évvel lett volna később, vagy csak egy hónappal, máris nem lenne akkora az aggodalom. Hogy utazza át a fél országot egy mindennapos várandós asszonnyal? Nem lesz egy könnyű menet, az biztos. Arra az eshetőségre meg még csak gondolni sem mert, mi lesz, ha út közben születik a baba.
Nagy szenvedve bár, de odaértek Betlehembe. És itt érte őket a második sokk: nincs szállás. Nem tudta eldönteni, sírjon-e, dühöngjön, vagy inkább nevessen, amikor az utolsó ajtót is az orrukra csapták. Ránézett kimerült, megfáradt feleségére. Ott ült a szamár hátán, fázósan burkolta magát a köpenyébe és fáradságtól könnyes szemmel nézett maga elé.
“Ez a szegény asszony teljesen védtelen és tőlem várja a segítséget. És én nem tudok neki segíteni. Egy nyomorult fekhelyet nem tudok biztosítani ebben a nyomorult városban a feleségemnek, ahol álomra hajthatná a fejét! Ó Istenem, könyörülj meg rajtunk, hogy legalább Máriának legyen hol megszállnia! Mindegy hol, egy kis lyuk is elég lenne…”
Ebben a pillanatban észrevette, hogy egy férfi szalad utánuk abból a házból, ahonnan az imént küldték el őket.
– Jól hallom, hogy szállást keresnek? – kérdezte, amikor utolérte őket.
– Igen – felelte József felcsillanó szemekkel.
– A város szálláshelyei megteltek az összeírások miatt, várandós asszonnyal pedig még annyira reménytelen. De fel tudnék ajánlani egy barlangistállót a város szélén. No nem egy királyi fogadó, de legalább nem fagynak meg az éjszakában.
József első gondolata az volt, hogy képen röhögje az illetőt. Egy istállóban aludjon? Persze, ha egyedül lenne, kapva kapna az alkalmon, de úgy, hogy van rá esély, hogy Mária szülni fog, vigye őt egy istállóba? Állatok közé? Mit képzel…
Ám ekkor Mária szólalt meg mellette halkan:
– Hálásan köszönjük. Elfogadjuk.
Aznap éjjel megszületett a gyermek. Józsefnek ideje sem volt morogni az időzítésen, cselekedni kellett. Az már csak utólag jutott eszébe, hogy otthon képzett bábaasszony és az egész család segíthetett volna, míg itt egymaga birkózott meg a cseppet sem férfinak való feladattal…
Amikor aztán mindennek vége volt már, Mária is csendben aludt, odakuporodott az alvó gyermek “ágyához” és nézte a csöpp kis arcot az erőtlen fényben.
– Te vagy hát a Magasságos Fia – suttogta neki halkan – Pedig olyannak tűnsz, mint minden más gyermek. Mondd, miért ezt választottad? Miért ilyen mostoha körülményeket? Miért a kétes családi hírnevet? Miért a kirekesztést? Miért az istállót? Miért a pásztorokat?

És miért egy ilyen gyarló ember nevelőapának, mint én…?

Csak záporoztak fejében a kérdések, de aztán lassan elhalkultak a gondolatok, elnehezedtek a pillák és a férfi is álomra hajtotta a fejét. Talán majd egyszer mindenre választ kap. És talán pont ettől a gyermektől, aki itt fekszik egy állatetetőben, és aki a Magasságosnak Fia.
Köszönöm, hogy elolvastad! Ha tetszett, oszd meg másokkal is, szólj hozzá, és nézz vissza legközelebb is! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.